FHB vs. VoxPay – a tyúk és a tojás a bankkártyás mobil fizetésben

FHB vs. VoxPay – a tyúk és a tojás a bankkártyás mobil fizetésben

Az elmúlt hetekben szakmai körökben a csapból is az „új mobilos fizetési lehetőség” híre folyik, melyet a MasterCard, a Telenor, M-Telekom, FHB Csoport és a Cellum összefogásának eredményeként kommunikálnak, hatékonyan. Egyrészt örülünk annak, hogy a VoxPay-rendszerében már évek óta elérhető regisztrációs bankkártya modellt bedobták a köztudatba, másrészt – és most őszinte leszek – igenis irigykedünk, mert nekünk nem sikerült ilyen szinten ismertté tenni ezt a fizetési megoldást.  Persze legyünk realisták, egy KKV elég nehezen vehetné fel a kesztyűt egy 4 multiból álló „konzorciummal”…

Nézzük meg mit is nyújt az FHB és a VoxPay megoldása!

A VoxPay eredeti mobil fizetési megoldásának kialakulása

Cégünk évekkel ezelőtt fejlesztette ki az SMSPlaza elnevezésü fizetési módját, mely még messze nem az okos telefonok korában megszületve az SMS lehetőségeit használta ki. A kereskedő elhelyezte az oldalán az SMSPlaza fizetési lehetőséget, a Vevő – aki rendszeresen akart vásárolni – egy alkalommal megadta bankkártya adatait, telefonszámát, email címét.

Ezután, bármikor egy megrendelő SMS elküldésével, vagy a Kereskedő weboldalán egy vevőazonosítással egyszerűen lehetett vásárolni. A rendszer elvégezte a fizetést majd – címadatok és termékadatok ismeretében – konkrét rendelést adott fel a Kereskedő felé. A megoldás (túl) sokat magára vállalt a kereskedő feladataiból.

A fizetési megoldás egy következő, egyszerűsített változata lett a PayPlaza Direkt. Ez a fizetési rendszer, a Vevőazonosítás után megterheli Vevő kártyáját és jelzi a Kereskedő felé a sikeres fizetést.

A mobiltelefonos változat és annak integrált változata, a Mobil PayPlaza 2011. április 6.-án, a Smartmobil ’11 konferenciával párhuzamosan debütált. A Mobil PayPlaza több fizetési módot biztosít mobiltelefonra, köztük a regisztrciós bankkártyás fizetést is.

A Mobil PayPlaza mobiltelefon segítségével egyszerűen kipróbálható a Cégfürkészben (www.cegfurkesz.hu) illetve a Cégfürkész Premium Android alkalmazásban is.

Mi a különbség az FHB és a VoxPay megoldásai között?

Az eddig nyilvánosságra hozott információk alapján két-három lényegi eltérést találtunk az FHB rendszer és a VoxPay megoldása között.

  1. Az FHB a MasterCard betéti- és hitelkártyákhoz kínálja a megoldást, ugyanakkor a VoxPay rendszerben az összes kártyatípus regisztrálható. Továbbá mi nem számolunk fel regisztrációs díjat – még ha ez csak jelképes 99Ft is az FHB-nál.
  2. Az FHB – minden bizonnyal stratégiai okokból – a kellőnél jobban bevonta a mobil telefonos szolgáltatókat a folyamatba. A rendszer technikai szempontból csak annyit követelne meg, hogy az alkalmazás, vagy a mobil böngésző internet kapcsolaton keresztül elérje a fizetési rendszert. A két nagy mobil szolgáltató viszont könnyedén bevetheti marketing erejét, így az FHB rendszert a lehető legtöbb előfizetőhöz eljuttatva. Ügyes húzás! :)
  3. Az FHB-s rendszer a szolgáltatókkal együttműködve a mobil számla QR kódja alapján is el tud indítani egy fizetést, és néhány nagy online kereskedő webshopjában is elfogadják már.

Miért érdemes a VoxPay mobil fizetési megoldását is megismerni?

A VoxPay mobil fizetési megoldása több fizetési módot is kínál: a regisztrációs bankkártya mellett van hagyományos bankkártyás fizetés, emelt díjas SMS és mobil vásárlás is. Mindenki tisztában van vele, hogy a több fizetési mód egyben több vásárló konverziójára ad lehetőséget. Bár a bankkártya regisztrációs modell elmés találmány, saját tapasztalatainkból tudjuk, hogy igenis meg kell hagyni a hagyományos bankkártyás fizetés lehetőségét is, mert mindig lesznek olyan vásárlók, akik egyszerűen nem hajlandók beregisztrálni kártyájukat. Punktum!

A Mobil PayPlaza kapcsolható bármely Androidos alkalmazáshoz, de akár a mobil webes változatot is könnyen használhatják a HTML5-ös appok, melyeknek az ideje még csak most virrad fel.

A VoxPay rendszerbe való belépéshez továbbra sem kell a bankkal bankkártya elfogadási szerződést kötni, így a kezdő cégek és a KKV-k éppúgy elindíthatják a regisztrációs bankkártyás fizetésüket mobilon, mint a multik.

További részletek a Mobil PayPlaza rendszerről.

Kerjen Egyed Árajánlatot Most!

Források: http://www.vg.hu http://www.dehir.hu

Tavaszi László

2000 óta foglalkozom weboldalak készítésével, tartalomgyártással, keresőoptimalizálással. Elsősorban marketingesnek tekintenek, de számos weboldal szerkezetének, felületeinek tervezésében vettem részt, miközben legalább ennyi oldal esetén dolgoztam konverzió optimalizáláson, vásárlási folyamat tervezésen, vagy éppen PPC kampányok menedzsementjén.

Facebook LinkedIn Google+ 


FHB vs. VoxPay – a tyúk és a tojás a bankkártyás mobil fizetésben, 3.5/5 (2 szavazat)

Cimkék:

hasonló bejegyzések: Mobil PayPlaza az univerzális mobil fizetőszköz, ISMÉTLŐDŐ BANKKÁRTYÁS FIZETÉS
GD Star Rating
loading...


Szólj hozzá

© 2011 - Voxinfo Kft - Az online fizetés szolgáltató.